Szövegértés
Szövegértés fejlesztése matematika órán
Az országos mérések szerint egyre több tanulónak van gondja a szövegértéssel, az olvasott bekezdés értelmezésével és visszamondásával; a közölt információk problémamegoldásban való felhasználásával.
Nem csak a matematika órák feladata a szövegértés fejlesztése, hanem minden tantárgyé, de hogyan tudunk matematika órán ilyen fejlesztési célt megvalósítani?

Feladatgyűjteményemben változatos, matematikai tartalmú kérdéseket, feladatlapokat talál, melyek a szövegértést, szövegalkotást fejlesztik.
Felső tagozatos és első középiskolás korosztály számára készült a gyűjtemény, akik a matematika alapösszefüggéseit már megismerték, és a számológép használata sem gond számukra.
A feladatgyűjtemény végén a feladatok megoldásai is szerepelnek. A lapok fénymásolhatók a tanulók számára.
Milyen jellegűek a kérdések?
- Vannak rövidebb lélegzetű, 5 perc alatt megoldható, szövegértést fejlesztő feladatok a gyűjteményben, illetve játékos és komolyabb szöveges feladatok is.
- Hosszabb lélegzetű, gyakorló példák, amit akár pármunkában is megoldhatnak a tanulók.
- Az összetettebb feladatok a tanulói önállóságot, számolási készséget valamint szövegértést támogatják. A részfeladatok lehetővé teszik a munkamegosztást a tanulópárok között.
* képrejtvény, betűrejtvény,
* kiegészítő, pótló, sorrendezési feladatok,
* szöveges kérdések,
* ábra és szöveg egyeztetése,
* szövegalkotás, tendenciák megfogalmazása,
* ötletroham (brainstorming),
* táblázat és grafikon egyeztetése,
* logikai feladat,
* a matematika alkalmazása más tantárgyakban,
* arányossági és statisztika kérdések,
* stb.
A feladatgyűjteményt bővítettem, így 24 helyett 34 feladatlapot tartalmaz már. Régi kedves vásárlóimnak már el is küldtem a bővítést
Összegezve:
A feladatgyűjtemény haszna 6 pontban:
- Gyakorlati, hétköznapi szituációk szerepelnek a példákban.
- Ábrák, diagramok, térképek segítik a szöveg vizualizálását.
- Munkafüzet jelleg.
- Nyomtatásra, fénymásolásra kész formátum.
- Egyéni és pármunkában is megoldható feladatlapok.
- Hangsúlyosabb témakörök a statisztika, geometria, arányosság, szövegalkotás.
Mennyibe kerül?
A feladatgyűjtemény ára 600.- Ft.
Az alábbi megrendelő kitöltése után egy visszaigazoló e-mailt fog kapni tőlem, amelyben az átutaláshoz szükséges információkat olvashatja. Az átutalás megérkezése után nyomban küldöm az alább megadott e-mail címre az e-könyvet, pdf formátumban; valamint postai úton kapja majd meg a számlát az alább megadott címre.
Megrendelem:
Ez a megrendelés elektronikus úton megkötött szerződésnek minősül, amelyre az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény 5. és 6. §-ában foglaltak irányadóak. A szerződés a távollevők között kötött szerződésekről szóló 1999. (II.5.) Kormányrendelet hatálya alá tartozik.





